"Ludányi Bettina Kisujjeskü című könyve a nevelés lélektanát boncolgatja. Milyen hatással lesz egy emberre, ha gyermek korában elveszíti édesanyját, apjának pedig csak elvárásai vannak fiával szemben. Legyen magántanuló, ne vonja el más a figyelmét a tanulásról, legyen a legjobb, mert be kell kerülnie a legjobb iskolába. Magányosan nő fel, egyetlen barátja lelke épp oly sérült, mint ő maga." - Mézesmoly Instagram

A Vérszerződés megjelenése alkalmából a booktagrammer Mézesmollyal beszélgettünk az első részről, a Kisujjesküről.

 "A lelki terror mellett pedig mindennapos a testi fenyítés. Az ilyen szülő csőlátással csak azt a célt látja maga előtt, amit ő maga talált ki gyermekének, viszont nem tudja, nem gondol bele, milyen hatással lesz ez a gyermekre, milyen módon tudja feldolgozni, lehet-e egyáltalán kiegyensúlyozott felnőtt az, akinek ilyen gyermeki sors jutott?"

Akarva akaratlanul belénk kódolják szüleink saját vágyaikat, céljaikat, szokták mondani, hogy második esélyként élik meg a szülők a nevelést, mert majd a gyerek eléri azt, amit ő nem. A saját életemben is felismertem ezt. Már felnőtt fejjel jöttem rá, hogy nem teljesen én választottam meg a saját jövőmet, belém lett kódolva, hogy tanulnom kell, meg volt a terület, ami jól ment, csak arra koncentráltam, elvégeztem az egyetemet, még tovább tanultam, majd 30 évesen rájöttem, hogy én ezt nem akarom és soha nem is akartam.

Felismertem hol volt az a pont az életemben, ahol a nevelés győzött a saját gondolataimmal szemben. Nem bánom, habár eltelt tíz év az életemből úgy, hogy egy olyan pályára készültem, amit végül félredobtam, de rengeteget tanultam közben és boldog vagyok, hogy most már tudom mit akarok." - Mézesmoly Instagram

Mézesmoly: Mióta önfejlesztéssel foglalkozol, észrevetted-e magadon, hogy milyen mintákat kaptál a szüleidtől?

Bettina: Igen, abszolút. Tulajdonképpen az önfejlesztő utam nagy része arról szólt, hogy az örökölt mintákat letegyem. Sőt, még most is rengeteget dolgozom ezen. A nevelés egy dolog egyébként, a másik meg az epigenetika. Felfedezték, hogy ugyanúgy örökölhetünk traumákat, mint ahogy a hajunk vagy a szemünk színét. Mindkettővel volt bőven dolgom.

Amit tapasztaltam, hogy a nevelés manapság nagyon korlátozó olyan szempontból, hogy a saját egyéni hitrendszereink alapján nevelünk. Az alapján, amit tapasztaltunk az életből. Szerintem a szülőknek nagyon nincs könnyű dolga, és fogalmam sincs, én hogyan fogom kivitelezni ezt az egészet.

Érdekes kérdés: hogyan lehet úgy megadni a gyermek szabad akaratát, hogy közben az életre neveljük? És hogyan lehet úgy nevelni, hogy kivesszük az egyenletből a saját hitrendszereinket, világlátásunkat, elvárásunkat, bírálatainkat, megéléseinket? Ki lehet-e egyáltalán? Nyilván ezek megint költői kérdések, mert szerintem nincs rá egy egzakt, egy fekete vagy fehér válasz.

Mézesmoly: Látod-e magadon, hogy bizonyos élethelyzetekben azért cselekszel, vagy cselekedtél úgy, ahogy, mert a neveltetésed egyszerűen ezt kódolta beléd?

Bettina: Igen, rengetegszer cselekedtem úgy. A mai napig kapom magam azon, hogy csinálok valamit, reagálok valahogy, aztán pislogok, hogy ez most... mi volt? Ha belegondolok, nem is értem, miért csináltam. Na, ez a minta. Párkapcsolatban például sokszor látom. Volt is, hogy mondtam a páromnak: ezt most nem tudom, miért csináltam, mondtam, vagy miért reagáltam így, mert belegondolva... nem ezt akarnám, nem ez jönne szívből, belőlem.

Mézesmoly: Ha külső szemlélőként látod valakin, hogy ilyen “hozott anyagból dolgozik”, nem jutott el még arra a pontra, hogy felismerje, ki lehet lépni ezekből a keretekből, mit tanácsolnál neki? Milyen kezdeti lépéseket tehet az ember, ha önmagát megismerve ki akar lépni ebből a belénevelt burokból, hogy önmagát lecsupaszítva, építkezhessen saját gondolatai, érzései alapján?

Bettina: Az első lépés az, hogy ismerjük el a tényt: hozott anyagból dolgozunk. Sokan még mindig ott tartanak, hogy "én nem vagyok olyan, mint az anyám vagy az apám". Ezzel sincs semmi baj, de innen azért nehéz nyerni... Először a tényt kell elfogadni, hogy bizony ott a nevelés, az örökölt sors, ami bennünk van. Ha elismertem, utána jön a következő lépés. Alázattal és tudatossággal elkezdtem szemlélni magam.

Amint ráfókuszálunk egy adott dologra, az energia automatikusan oda áramlik, a tudattalan is dolgozni kezd rajta, és rengeteg felismerés születik. Megvilágosodsz. Egyszerűen bevillan. Nehezítő körülmény egyébként, hogy a saját dolgaink jellemzően vakok vagyunk. Minták, játszmák... nem látjuk.

Ezért mondják, hogy jó, ha van egy segítő, akivel dolgozol. Nekem is volt, most is van. Egyszerűen kell. Egyébként pszichológiai tény, hogy saját magunknak hazudunk a legtöbbet. Nem azért, mert így akarjuk, hanem mert vannak tudattalan mechanizmusok. Nem is kevés. Manapság nagyon népszerű a tudatosság fogalma. Divatos kifejezés lett, szinte már klisé. Érdekes, hogyan válik egy ennyire komoly dologból értékvesztett fogalom. Valójában a tudatosság mindennek az alapja.

Interjú: https://www.instagram.com/mezesmoly/

Fotók: https://www.facebook.com/lizzyke.irasai