2019 januárjában ismerkedtem meg a tudattalanunk működésével mélyebb szinten. Megértettem, hogy míg a tudatos elme elenyésző, mindössze 3-5 %-ot tesz ki, addig a tudattalan bizony 95-97%-ot. A különböző szakirodalmakban a %-ok eltérnek, ugyanakkor az arányok nem. Olyan, mintha a tudatod egy babaként próbálna irányítani egy óriási elefántot, ami a tudattalanod szimbóluma. De vajon mi köze mindehhez a nevelés lélektanának?
A pszichológia (és más tudományok is) azt mondják, hogy az ember személyiségének alapja 6-7 éves korára már kialakul. Na, már most… vannak olyan tudományok is, amelyek szerint ez jóval korábban megtörténik, ugyanis a magzat már az anyaméhen belül is bőven kap érzelmi és pszichikai benyomásokat, amelyek alakítják a későbbiekben a fejlődését és a személyiségét. Ez azért történhet meg, mert egy vérkörön és egy energián osztozik az anyával.
Fotó: Lengyelné Aranyosi Szilvia
Minden, amit a magzat érzékel, elraktározódik a tudattalanban. Ugyanígy: minden, amit tapasztalunk 6-7 éves korunkig, és tulajdonképpen még tovább, elraktározódik a tudattalanban. A nevelés aspektusai is, amelyeket kaptunk. Nyilván elsősorban a szülői minták és benyomások, ugyanakkor más tekintélyszemélyek visszajelzései is. Ikonikus példa a tanár, aki azt találja mondani a diákjának, hogy nem lesz belőle semmi. Ezek mély nyomot hagynak.
A Kisujjeskü c. regényemben a nevelés lélektana jelenik meg.
Mindemellett a nevelés nemcsak azon alapszik, hogy az életre tanítsuk a gyerekeket. Akarva-akaratlanul is belekeverednek a szülők tapasztalati, egyéni meglátásai és preferenciái. Ezzel nincs semmi baj, viszont azt tudni kell, hogy ami a szülő tapasztalata, nem biztos, hogy a gyermeknek is az lesz a tapasztalata.
Egy nagyon egyszerű példa. Pályám elején a generációm furcsán nézett rám, hiszen azt vallotta, hogy írogatásból nem lehet megélni. Ez az ő tapasztalatuk volt. Az enyém viszont épp az ellenkezője, ugyanis újságíró, regényíró, illetve marketing-szövegíró lettem. Minden napom azzal telik 2017 óta, hogy „írogatok”. A nevelésembe simán belevegyülhetett volna az a nézet, hogy ne legyek író, mert írogatásból nem lehet megélni. Azért neveltek volna így, mert szeretnek és nem akarják, hogy küszködjek. Ugyanakkor!
És ez itt a lényeg: a szülő tapasztalata nem mindig (és talán jellemzően nem) vág egybe a gyermek tapasztalatával, vagy ami a gyermek tapasztalata lehetne, ha nem kapna előre megírt forgatókönyveket.
A Kisujjeskü, ami az Egyezség-sorozat első része, nem hivatott bárkinek is nevelési tanácsokat osztogatni. Én sem ezt teszem. Jobban szeretek a könyveimre és a tartalmaimra úgy gondolni, mint költői kérdésekre, amelyekre a választ mindenki önmagában találja meg. Nem akarok senkit meggyőzni sem, mindössze azt szeretném, ha szélesedne az emberek látóköre, és a megszilárdult dogmák, dac, ellenállás helyett képesek lennénk az új információk és elgondolkodtató kérdések beengedésére. Szerintem mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.
Izgalmas belegondolni, hogy manapság már nemcsak száraz szakkönyvek bújásával lehet ismeretekre szert tenni, hanem a szórakoztató irodalom kínálatában lubickolva is. Egyrészt a Kisujjeskü célja a kikapcsolódás biztosítása, másrészt azon üzenetek átadása, amelyek előmozdíthatnak egyfajta lelki és érzelmi fejlődést, illetve látókörszélesítést.
Ha ez számodra szimpatikus, kattints ide: https://alomgyar.hu/konyv/kisujjesku
