A címben megfogalmazott kérdés a legújabb sorozatom kapcsán merült fel bennem. Mostanában ez egy aktív téma, hiszen a Kisujjeskü és a Vérszerződés nyomozónője bizony pont olyan megosztó személyiség, mint maguk a könyvek. De vajon képes átlépni egy karakter a határainkat? Szerény vélemény szerint a válasz egyértelműen: igen! De vajon hogyan?

A következő sorok a saját tapasztalataimat, önismereti meglátásomat és véleményemet tükrözik. Egyetlen szó sincs kőbe vésve. Ha úgy gondolod, szívesen hozzátennél valamit, szívesen fogadom a kommentek között. :)

Mik azok a határok?

Mielőtt határátlépésről beszélnénk, érdemes néhány szót ejteni a határokról. Azt látom, hogy ez a téma is kezd egy kissé elklisésedni, noha meglehetősen aktuális, mély és komoly. Még mindig rengeteg tévhit kering az emberek fejében a határok kapcsán. Az egyik ilyen, hogy eltávolítanak egymástól, kárt teszünk velük másokban, és falakat emelünk önmagunk meg a világ közé.

Az énhatárok témája tulajdonképpen minden önfejlesztő életében felüti a fejét. Ezek egyéni preferenciákon alapulnak, megmutatják másoknak, mi elfogadható és mi elfogadhatatlan az egyes interakciókban, megnyilvánulásokban, viselkedésben és kommunikációban.

A határokkal szabjuk meg, hogyan bánhatnak és mit tehetnek meg velünk mások.

Segítenek az egyén érzelmi és mentális egészségét fenntartani - mármint abban az esetben, ha egészséges határokról beszélünk. Ezek egyébként minden embernek vannak, akár tud róla, akár nem, akár foglalkozott a témával, akár nem. Határok ugyanis maguktól is épülnek. Ez a rosszabbik eset, hiszen ilyenkor tapasztalhatjuk azt, hogy mások méltatlanul bánnak velünk.

A határátlépés példája

Egy nagyon egyszerű példát hozok. Tegyük fel, hogy a kollégák folyton rád tolja a feladatait, így neked sokkal több munkát kell ellátnod, mert még neki is besegítesz. Ez tipikusan egy határtartási kérdés. Mikor engedted meg, hogy ennyire a fejedre nőjjön? Nyilván nem tudatosan tetted, te csupán jószívű voltál. Így magától épült ki egy rugalmatlan határ, aminek bizony megvannak a maga következményei. Ráadásul... Attól, hogy egyszer kisegíted, miért egyértelmű, hogy mindig ki fogod?

Miért veszi készpénznek, hogy mindent megcsinálsz helyette? Pontosan amiatt, mert nem jelöltél ki határt.

Egy másik példa. Tegyük fel, hogy van egy barátnőd, aki folyton kölcsönkéri a könyveidet, de soha nem adja vissza időben. Lehet, hogy magadban folyton zsörtölődsz emiatt, de szóvá talán sosem tetted, mert nem akarsz rossz barátnő vagy bunkó lenni. Ez is határtartás kérdés. Ha téged zavar, hogy nem adja vissza időben a könyveidet, és nem szólsz, akkor önmagadat árulod el azzal, hogy nem jelölsz ki határt.

És itt el is érkeztünk egy következő tévhithez: ha meghúzom a határokat, bunkó leszek. Nem, nem leszel az. Egyszerűen elmondod, neked mi oké és mi nem oké. Ezzel tulajdonképp a kapcsolatért is teszel, hiszen nem fogsz bosszankodni a barátnőd figyelmetlenségén, ami idővel megmérgezné a kapcsolatot. Tehát a határok nem eltávolítják az embereket egymástól, hanem épp ellenkezőleg, közelebb hozzák.

Amikor egy karakter lépi át a határainkat

Hogyan tudja egy kitalált szereplő, aki ráadásul nincs is jelen a mindennapjainkban, átlépni a határainkat? Egyrészt úgy, hogy talán emlékeztet minket valakire. A viselkedése, a megnyilvánulása olyan érzéseket kelthet bennünk, amelyek akkor születnek meg, amikor egy valódi hús-vér ember ugyanazzal a viselkedéssel határt sért. Mivel az egy érzékeny terület, ezért egy kitalált karakter is simán ki tudja verni a biztosítékainkat.

Másrészt előfordulhat, hogy bizonyos viselkedés vagy cselekedet lesz "túl sok" nekünk. Valami olyan, ami nagyon nem fér bele az értékrendünkbe. Szintén előfordulhat, hogy a való életben is tapasztaltunk hasonlót, ezért hat ránk olyan intenzíven. Viszont akkor is képes mély nyomot hagyni, ha a fizikai síkon nem éltünk át ilyen tapasztalatot, viszont valamiért érzékeny számunkra az adott téma, netán emlékeztet valamire.

Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy oké, ez egyszerűen túl sok, elég volt belőle! Hiszen egy karakter is tud energiavámpír lenni, ami szintén tipikusan egy határsértési téma. Nemcsak a való életben tudnak leszívni minket, hanem a könyvek lapjain keresztül is. Lehet, hogy ilyenkor csak azt veszed észre, hogy idegesít az adott szereplő, vagy képtelen vagy végigolvasni a könyvet. Talán meg sem fogalmazod magadban, miért, de az is lehet, hogy "idegesítőnek" titulálod a főhőst és ennyi. Ugyanakkor egy-egy ilyen élmény mögött nagyon mély tartalom húzódhat meg.

Olvasás, mint önismereti játék

Az olvasás segíthet közelebb kerülni önmagunkhoz, ha tudatosan szemléljük a reakcióinkat. Egy-egy téma, amely megérint, nagyon beszédes lehet. Ugyanakkor az is, ha egy karakter kiveri a biztosítékainkat. Persze nem mindenki akar a dolgok mélyére nézni, sokaknak az olvasás kapcsán csak a szórakozás a fontos. Ez is teljesen rendben van. Sőt!

Ám, ha egy picit figyelünk, mélyebben megismerhetjük önmagunkat. Lehet, hogy épp egy karakter fogja megtanítani neked, mik azok a határok. Úgy, hogy beléjük gyalogol!

Vagy mélyen érint egy téma, és rájössz, hogy bizony van hasonló élményed, ami ezek szerint - mivel mélyen érint - még nincs teljesen megdolgozva. 

Ez megint csak az én szemléletem, nem rossz és nem is jó. Igyekszem úgy szemlélni a világot, a helyzeteket, a történéseket, hogy ki tudjak venni belőlük valamit, amivel többé válhatok. Szeretem, hogy az ember elképesztő módon képes megújulni, és érdekesnek tartom, hány olyan rétegünk van, amely még felfedezésre vár. És ebben bizony a könyvek is nagy segítségünkre lehetnek.